1 fejezet!

Damien Szemszöge:
“900 éves vagyok, de úgy érzem, hogy mintha az eltelt időben nem is éltem volna. A testem él, de a lelkem talán születésem óta halott. Velem ellentétben a bátyám, Brian élvezi minden pillanatát. Ő teljesen máshogy éli meg a vámpírlétet, mint én. Imád estélyekre járni, ártatlanok vérét szívni, az utolsó cseppig. De én nem. Hercegként ugyan részt kell vennem az ezeken az eseményeken, ennek ellenére próbálok minél jobban eltűnni a tömeg elől. Egy bizonyos decemberi napon viszont minden megváltozik mindkettőnk életében. Én előszőr leszek  szerelemes, Briant pedig apa házasságra kényszeríti.”

Brian Szemszöge:
“Ma  volt a bál napja. Megtudtam hogy kit is kell elvennem a trónért. Sóhajtva  néztem  ki az ablakon az esemény kezdete előtt ahol  megláttam Damient, ahogy a kertben sétál. Nem lenne az öcsém, akkor már régen lemondtam volna a trónról, de valakinek meg kell védenie őt. Hiszen nem alkalmas az uralkodásra, így már régen elfogadtam, hogy amíg csak élek, egy kényszerházasságban kell a mindennapjaimat le élnem.  Lassan eltelt az idő, és öltönyt húzva  vártam, hogy az én kisöcsém is elkészüljön. Amikor  kilépett a szobából, mosolyogva igazítottam meg a nyakkendőjét. “
- Nem kéne ezt tenned, és apának se. Nem jó ez így sehogy se. - szomorúan nézett rám, mire én azonnal  átöleltem . Tudtam, hogy bűntudata volt, és nem  akartam, hogy úgy érezze, ez az ő hibája.
• Ez az én döntésem. Ahhoz, hogy törvényesen is király lehessek, kell egy pár.  - szorosan  öleltem magamhoz, csak vigyázni akarok rá, ahogy   kicsinek is  tettük egymással.
• Menjünk, mert elkésünk - Damien mosolyogva  nézz rám, mire csak bólintottam, és  elindultunk a bálterem felé.   

“Nagyot sóhajtva  löktem be a bálterem ajtaját és egy pillanatra még a levegő is  megállt bennem. Ahogy végig  néztem a báltermen, mindenhol emberek voltak annyian, hogy alig lehet elférni. A terem tele volt rendes vámpír dinasztiákkal,  máshol pedig félvér  családokkal . Az öcsémre  néztem, aki csak fintorogva szemlélte a termet.  Soha nem voltak kedvére az ilyes fajta bálok, de hát mit lehet tenni: nekünk, több generációs nemesi származású vámpíroknak, tartanunk kell ezt a szokást.
Már több órája lehettünk itt lent, amikor apa jelent meg mellettünk. Mosolyogva  lépdelt oda  mellénk egy fekete hajú, kék szemű lánnyal egyetemben.  Jól  ismertem a családját: a Collins-ok. Arról híresek, hogy mindig ember vérrel tartják frissen a klánjukat , így ők évszázadok óta félvéreknek  számítanak. “
• Damien, Brian, hadd mutassam be Anabell Collinst. Őt választottam ki Brian feleségének - apa mosolyogva nézett ránk.
Viszont én láttam azt, amit ő nem: ha még egy szót szól, Damien sem hagyja annyiban a dolgokat, így gyorsan oda léptem a lány elé és udvariasan meghajoltam előtte egy újabb dallam felcsendülésekor
• Miss Collins, megtisztel ezzel a tánccal? - mosolyogva néztem a lányra, aki csak bólintott, majd megfogva a kezét a táncparkettre vezettem. Még láttam ahogy Damien kiviharzik a teremből, de nem tehettem semmit, hiszen teljesítenem kell a kötelességemet.
• Tehát akkor te leszel a király? -  Anabell szavai rántottak vissza a gondolataim közül.
• Igen, és ezek szerint te pedig a királynő - válaszomra szomorúan elhúzta a száját, mire én csak furcsán néztem rá. A legtöbb vámpír - de még félvér is - ölni tudna azért, hogy a királyi udvarba tartozzon.
• Nem igazán van kedvemre ez az elrendezett házasság, de nincs más választásom. Apám szinte eladott a te apádnak, szóval most már bele törődők. - Anabell elfordult, én pedig szinte éreztem, hogy mennyire rosszul érinti ez a dolog őt.
• Megígérem, próbálkozni fogok, hogy az életünk könnyebb legyen - Anabell mosolyogva nézett rám, majd meghajolt, és visszatért a családjához. Én pedig Damien keresésére indultam, még akkor is ha tudtam, hogy apám dühöngeni fog amiatt, hogy egyikünk se maradt a bálteremben.